|
Magándetektívek
Szerző: Varga Bálint
Kiadó: Agave Könyvek
ISBN: 963 711 8136
A
2005-ös Könyvhéten látott napvilágot Varga Bálint Magándetektívek című,
a maga nemében egyedülálló könyve a magyar magándetektívekről. A rendszerváltozást
követően ismét engedélyezetté vált a magánnyomozó hivatás Magyarországon.
Kevesen tudnak róluk, arról pedig még kevesebben, kik ők és milyen módszerekkel
dolgoznak.
A szerző a másfél évig tartó anyaggyűjtés során közvetlen közelről figyelhette
meg a magyar magándetektíveket. A kötetben négy megtörtént esetet követ
nyomon, amelyek mindegyikében részt vett a nyomozásban. Az esetek megírásában
a nevük elhallgatását kérő magándetektívek minden nyomozati módszert
megmutattak neki, legyenek azok törvényesek vagy éppen a törvényesség
határát feszegetők. De nemcsak a magándetektívek beszélnek most először
nyíltan és őszintén a munkájukról, hanem mindazok, akik segítik a munkájukat:
figyelők, környezettanulmány-készítők, beépített ügynökök.
A könyv első része a magándetektívek történetét dolgozza fel részletesen
Vidocq-on és Pinkertonon keresztül számos mai amerikai és angol magándetektívig,
akikkel a szerző interjúkat készített.
A második részben a magándetektívek magyarországi történetét mutatja
be a kezdetektől napjainkig. Ezen kívül újszerű, izgalmas és eddig csak
ritkán említett részleteket tudhatunk meg a magyar állambiztonság bűnügyi
hálózatáról, hisz a könyv megírásában segédkezők jó része maga is valaha
elhárító volt, operatív tiszt vagy bűnügyi nyomozó.
A harmadik rész a már említett négy esetet taglalja. A szerző testközeli
tapasztalatai alapján írta meg a nyomozati módszereket az adatgyűjtéstől
a környezettanulmányig, a leplezett meghallgatástól az operatív figyelésig.
A negyedik rész egy újra erőre kapó műfaj, a krimi történetével és műfajelméletével
foglalkozik Conan Doyle-tól Agatha Christie-n és Raymond Chandleren keresztül
a műfaj modern képviselőiig. Az ötödik rész a magyar krimi hiányát vizsgálja.
A szerző több szempont alapján próbálta meg kideríteni, miért nem született
a szó klasszikus értelmében vett krimi mindeddig Magyarországon.
A nagy felkészültséggel megírt, alaposan megkutatott és olvasmányosan
megfogalmazott mű mindenki érdeklődésére számot tarthat, aki a magándetektíveket
ballonkabátos, borostás, keményöklű és mogorva férfiaknak képzelte, ugyanis
a könyv végére kiderül: szinte semmi sem igaz abból, amit a magándetektívekről
képzelünk vagy gondolunk. Nem magányos farkasokról olvashatunk az oknyomozó
újságírás legszebb hagyományait követő könyvben, hanem magán titkosszolgálatok
profi, felkészült és hatékony munkatársairól.
|