bemutatkozás
szolgáltatások
A céginformáció elkészítésének szabályai
Jogszerű követeléskezelés előkészítése és lefolytatása
. Eltűnt vagy ismeretlen helyen tartózkodó, illetve bujkáló személyek felkutatása
Tanúkutatás polgári és büntetőügyekben
Vezető tisztségviselők, alkalmazottak lojalitásának, és az üzleti partnerek megbízhatóságának ellenőrzése
Vagyonbiztonsági tanácsadás
publikációk
kapcsolat

Tanúkutatás polgári és büntetőügyekben

Tapasztalataink azt mutatják, amíg a polgári ügyekben az ügyfelek meghatalmazott jogi képviselőjükkel közösen, de a képviseletet ellátó ügyvédek, illetve ügyvédi irodák önállóan is igen gyakran keresnek meg magánnyomozókat tanúk felkutatása, illetve más kapcsolódó bizonyítékok beszerzése céljából, addig a büntetőügyekben eljáró ügyvédek ilyen irányú érdeklődése a szakma iránt még mindig nem számottevő. Pedig 2003. július 1-jétől új jogintézményként bekerült a büntetőeljárásba a pótmagánvád indítvány lehetősége, ahol az indítvány elkészítéséhez szükséges személyi és tárgyi bizonyítási eszközök felkutatása és az ügyvéd rendelkezésére bocsátása – a jogvesztő hatvannapos határidőn belül – magánnyomozás nélkül véleményünk szerint komoly nehézségekbe ütközhet. A tanúkutatásra jellemző, hogy a megbízói oldalon a polgári perekben mindkét fél – úgy a felperesi, mint az alperesi oldal is – egyaránt igényt tart magánnyomozásra, a büntetőügyekben pedig a sértetti oldalról, és az elkövető jogi képviselője részéről is érkeznek megbízások a védelem pozícióinak erősítése érdekében.
Az ügy polgári vagy büntető jellegétől függetlenül a tanúkutatás, valamint az egyéb bizonyítékok beszerzésének megkezdését mindig az adott eset igen alapos tanulmányozása előzi meg. Az ügy részletes ismeretében itt elengedhetetlen a megbízó jogi képviselőjével történő konzultáció, igényeinek pontos felmérése miatt, hiszen a magánnyomozó által összegyűjtött adatokat elsősorban az ügyvéd fogja felhasználni. Ez természetesen rendkívül szakszerű, és minden tekintetben tényszerűen dokumentált munkát követel a detektívtől.
A tanúkutatás összetett művelet, személyes felderítéseket, nyílt és operatív meghallgatások sorozatát, valamint az eltűnt személyek felkutatásánál ismertetett adatgyűjtési módszereket és fogásokat egyesíti magába. A tanúkutatás csak akkor eredményes, ha a nyomozó a tanú kilétének, azaz nevének és hollétének, vagyis idézhető lakcímének, telefonszámának, illetve más elérhetőségének megállapításán túl, végrehajtja előzetes meghallgatását is. A meghallgatás célja a tanúként számításba jöhető személy üggyel kapcsolatos tudattartalmának feltárása. Ez alapján egyfajta rangsort lehet felállítani a tanúk között, vannak fontos, ügydöntő vagy koronatanúk, és vannak kevésbé fontos tanúk, de az ügy alakulására később még ők is hatást gyakorolhatnak, tehát felkutatásuk a magánnyomozónak ugyanúgy kötelessége, mint a kiemelt tanúké. A tanúvallomás mind a polgári, mind pedig a büntetőügyekben csak egy a bizonyítékok sorában, irodánk ezért arra törekszik, hogy azt más, lehetőleg tárgyi bizonyítási eszközök vagy okiratok beszerzésével is kiegészítse.
A tanúkutatás végrehajtásának legfontosabb szabálya, hogy a magándetektívnek a tanúk előzetes meghallgatása során szigorúan kerülnie kell a tanú befolyásolásának még a látszatát is.

 
Ulysses Team Magánnyomozó és Vagyonbiztonsági Tanácsadó Kft
H-1135 Budapest, Lehel utca 61. (Cooper Center)
Tel/Fax +36 1 288-8551
e-mail: sasvari@ulyssesteam.hu
Cégjegyzékszám: 01-09-897892
A céget nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság Cégbírósága
Rendőrhatósági engedélyszámok
magánnyomozás: 125/2-1804/1/2008.
személy- és vagyonvédelem: 125/2-1803/1/2008.